Karitász tábor 2017
Írta: Admin - Dátum: December 14 2017 08:19:53

2017.július 10-14-e között a Táborfalvi Római Katolikus Plébánián és a Szent Imre Közösségi Házban Karitász tábor keretein belül 29  táborfalvi gyermek  napközis táborozáson vett részt.

 

Hétfő
Beérkezést követően a fiatalokat angyalka csapatokra osztottuk: Gábriel, Rafael, Michael, Uriel, Sámuel és két Luciferünk is volt. Mindennap más angyalkák segítettek a terítésben. ismertettük a házirendet a reggeli ima után.
Reggeli után Marika néni hittan foglalkozást tartott, majd a hangulat egy humoros vetélkedővel fokozódott. Finom ebéd után a helyi kézműves csoport vezetésével szélforgót, karkötőt és ceruzatartót készítettek a diákok. Meguzsonnáztak és hazamentek.


 

Kedd
Beérkezés után reggeli ima, majd Laci atya tábornyitó misét tartott, megreggeliztünk, buszra ültünk és meg sem álltunk az albertirsai strandig. Itt gyümölcsöt, szendvicset és sütit ettünk, sokat fürödtünk, csúzdáztunk és háromnegyed 3-kor indultunk vissza a táborba, ahol meleg ebéd várt minket, és utána a mindenki ment haza.


 

Szerda
A finom reggeli után kerékpárokra pattantunk és egészen a pusztavacsi Ország Közepe Emlékműig tekertünk. Ettünk szendvicset, gyümölcsöt, süteményt, japán fociztunk és "Adj király katonát" játszottunk, majd hazakerékpároztunk. Jól elfáradtunk, megebédeltünk.


 

Csütörtök
Reggeli és hittan foglalkozás után aszfaltra az angyalkák eddigi élményeikről rajzokat készítettek. Ebéd után pedig Örkényen a kézműves házban agyagoztunk.


 

Péntek
Mai napon a reggeli után Andi nénivel és gitárjával énekeltek, tapsoltak a gyerekek. Ez után vidám sportügyességi vetélkedő következett, amit színezés és versírás következett, közben Imre bácsi készítette a finom ebédet. A Záró mise után , felolvasták a diákok a versüket, amit a tábori élményekről írtak.Minden angyalka és segítők kaptak egy apró emléket . A szülőkkel és a táborban dolgozókkal együtt elfogyasztott  vidám hangulatú ​​ebéd után lezárult a 2017. évi első karitász tábor.


Ezt az alkalmat szeretném megragadni, hogy a karitász tábor létrejöttéhez mindennemű (pénz, sütemény, zöldség, gyümölcs, életmentő kártya, a sok önzetlen munka, minden) segítséget hálásan megköszönjünk; az Önkormányzatnak, a szülőknek, a hívőknek, a karitász csoportnak, a gyerekeknek, mindenkinek. Példaértékű és felemelő volt ez az összetartás.
Hálásan köszönjük!

 

Táborfalvi Karitász csoport