A templomépítő
Írta: Admin - Dátum: May 30 2008 11:30:11
Az építkezést sokan figyeltük izgatottan. Volt aki csak érdeklődő figyelemmel, volt aki fényképezőgéppel kísérte a kivitelezést. A munkaterületen sokszor találkoztunk egy kedves, határozott emberrel, akinek tekintete ide-oda járt, halk utasításokat adott és a legtöbben "Márkus bácsinak" szólították. Ő Gombkötő Márk, a lajosmizsei Gomép Kft. alapítója. Szeretnénk Őt közelebbről is bemutatni olvasóinknak.
Kápolna: Felsorolni is nehéz, azokat az épületeket, amelyek a kezeitek nyomán nőttek ki a földből. Táborfalván a Polgármesteri hivatal, az örkényi sportcsarnok, a táborfalvi iskola, az óvoda átépítése, stb. Beszélj egy kicsit a környékbeli munkákról!
Gombkötő Márk: Közbeszerzési pályázatokon rendszeresen részt veszünk, mondhatom igen sok munkánk volt. Bács megye északi és Pest megye déli részén. Mi építettük föl, a lajosmizsei városházat, az ottani kulturális központot, talán ezek állnak szívünkhöz a legközelebb. Újhartyánban, a nemzetiségi iskola átadásakor, a Pest megyei Önkormányzat Nívódíjban részesített bennünket. A Kakucsi Polgármesteri hivatal és az Inárcsi üzletközpont felépítése is, a Gomép Kft. nevéhez fűződik.
Kápolna: Mikor alakult a Gomép Kft?
Gombkötő M.: Cégünk 1991-ben alakult, most tizenhat éves. Én 1974 óta magánvállalkozó voltam az építőiparban. Éreztem, hogy kisipari formában nem lehet továbbfejlődni. A szakmai tapasztalat megvolt, a felszereltség sem hiányzott.
Kápolna: Jó légkör uralkodott végig az építkezésen. Azt hiszem, manapság az építőiparban ez egyáltalán nem jellemző. Hogyan sikerült ezt megteremteni?
Gombkötő M.: Talán a régi kisiparos mentalitásból sikerült ezeket átmenteni. Annak ellenére, hogy nálunk közel száz fő dolgozik, és esetenként az alvállalkozókon keresztül negyven-ötven emberrel is kapcsolatban vagyunk, azért nálunk mindenki ismer majdnem mindenkit. Az emberek figyelnek egymásra, örülök ha családias a hangulat. A cégnél nemcsak a vezetők, hanem a munkás emberek is fontosak. Így maradt meg, az a "tegeződős, baráti viszony" amit én egyáltalán nem bánok.
Kápolna: A családias kifejezést használtad, fontos az életedben a család?
Gombkötő M.: Mondhatom, hogy nagyon, elég csak a gyermekkoromra visszagondolni. Én egy nagy családból származom, ahol kilencen voltunk testvérek. Ismerem az egymásra utaltságot, ismerem a szegénységet. Az ötvenes években voltunk gyerekek. A nagyobbikról a kisebbekre került a ruha, a cipő. Az ételosztásnál megvolt a hierarchia, azok kaptak először ételt, akik fontosak voltak, utánuk jöttek a gyerekek.
Kápolna: Mit éreztél, mikor megtudtad, hogy megnyertétek a Táborfalvi templom építésére kiírt pályázatot?
Gombkötő M.: Minden feladatnak nagyon örülünk. Minden munka egy kihívás, két azonos megbízás nincs a szakmában. Talán ezért is szép a mi hivatásunk. Templomot építeni azért nagy kihívás. Ebben az épületben kerül kapcsolatban az ember, a teremtőjével a Jóistennel. A templomépítést külön kezeltük, és még jobban figyeltünk mindenre. Természetesen nagyon büszkék voltunk, hogy mi kaptuk a megbízást.
Kápolna: Egy egyházi újságban, talán nem indiszkréció feltenni azt a kérdést, hogy vallásos ember vagy-e?
Gombkötő M.: Katolikus családban születtem. Őseim is gyakorolták a vallásukat. Én is hívő ember vagyok, aki vasárnaponként természetesnek veszi, hogy a családjával együtt templomba jár. Ezt nagyon fontosnak tartom, a bennem kialakult lelki béke elengedhetetlen a mindennapokhoz.
Kápolna: Az ember nemcsak dolgozik, mi okozza neked a legnagyobb kikapcsolódást? Van-e kedvenc időtöltésed, hobbid?
Gombkötő M.: Erről nagyon szívesen beszélek, gyermekkorom óta kedvelem a lovakat. Évtizedekig nem volt időm, hogy a munka mellett bármi mással foglalkozzak. Ám, amikor a szülői - tanyasi birtok visszakerült hozzánk, vásároltam két lovat. Ez tizenöt évvel ezelőtt történt, azóta a két lóból hat ló lett.
Fogathajtó hobbiversenyekre el-el járok a környékben. Amellett én rendszeresen lovagolok is, ez a legnagyobb szenvedély számomra. A fizikai és szellemi megterhelést, a lovaglás feledteti velem leginkább. Béke, nyugalom, boldogság tölt el, amikor lovam hátáról végigtekintek a számomra oly kedves kunsági tájon. Mindenkinek ajánlom ezt a kikapcsolódási formát. Tudom, hogy sokaknál anyagi nehézségekbe ütközik, de aki teheti annak csak ajánlhatom Próbálja meg!
Kápolna: Hogyan tovább?
Gombkötő M.: Ebben az évben betöltöm a hatvanadik évemet. Nekem is furcsa, elérem a nyugdíjkorhatárt. Még nem hagyom abba a munkát, egy kicsit azért visszaveszek az iramból. A nagyobbik lányom és a férje építész, szeretném, ha ők vinnék tovább a céget. A kisebbik lányom, idén végez a Szent István Egyetem környezetvédelmi szakán. Örülnék, ha Ő is valamilyen formában kapcsolódna a vállalkozáshoz. Azt se bánnám, ha építészhez menne feleségül, és a templomok megteremtése általuk folytatódna a környéken.
Kápolna: Köszönjük a beszélgetést!
Kerékgyártó László
(Megjelent a Kápolna 2007. májusi számában)