Mit jelent számunkra Krisztus keresztje
Írta: sev - Dátum: March 25 2009 16:41:07
A püspökök pásztorbotja általában csigavonalban végződik. II. János Pál Pápa olyan botot használt, amelynek felső része keresztet ábrázolt. Gyakran látszott, hogy ő nem díszként használja, hanem belekapaszkodik és rátámaszkodik.
Ezzel azt jelezte, hogy a kereszt nemcsak összetörni képes, hanem fenntartani hitünket, szeretetünket és erőt is áraszt. Nagyböjt 4. vasárnapjának bibliai szövegei rámutatnak arra, hogy mit jelent számunkra Krisztus keresztje.


Isten ezt a világot, vétkeinek ellenére mégsem elvetette, hanem a számára legkedvesebbet, Egyszülött Fiát küldte megmentésére. Azóta a kereszt a mi legnagyobb reménységünk.

I. Mit jelent nekünk Krisztus keresztje?


1. Igazolja Isten bölcsességét

A pogány görögök úgy képzelték, hogy az emberiséget reménytelen helyzetéből az ész, a tudomány, a modernizáció fogja megváltani. De azt sejtették, hogy emberi tudomány erre képtelen lesz. Ezért vártak egy isteni Megváltót, akinek az lesz a feladata, hogy mennyei ismereteket közöljön. Amikor ők hallottak Krisztus keresztjéről, így okoskodtak: rA szenvedés a gyengeség jele. Isten azonban nem lehet gyenge! Krisztus keresztrefeszítése tehát nem Isten bölcsességét, hanem oktalanságát jelentené! Tehát nem lehet a keresztrefeszített Krisztus a megváltó. Ez ostobaság!r1; A zsidók dicsőséges messiás-királyra vártak, aki az idegen, római uralomtól, megszabadítja és nagy néppé teszi Izraelt. Aki majd megalapítja a földön a dicsőséges messiás-országot. Számukra Krisztus keresztje botrány volt! Tragédia. Mert nagypéntek nem a győzelmet, hanem a bukást hozta el számára. Nekünk, keresztényeknek, azonban Isten bölcsességét és erejét jelenti Krisztus keresztje.


2. Mert bizonyítja Isten szeretetét

Jézus azt mondta Nikodémusnak: Úgy szerette Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta érte, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Saját szeretetére utalva pedig azt állította: Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért. Az egyik dél európai nagy erejű földrengésnél a mentési munkálatok során egy édesanya holtteste alatt két, még élő gyermeket találtak, akiket az összeomlás pillanatában védőleg húzott magához és saját élete föláldozása által mentette meg őket. Így adott nekünk is életet Krisztus saját halála által.


3. A kereszt a bűn súlyosságát is dokumentálja

A hagyományos teológia szerint Isten igazságossága megkövetelte a bűn elítélését. De az ítéletet nem a bűnös emberiségen hajtotta végre, hanem elküldte Fiát, hogy magára vegye a világ bűnét. Krisztus az emberiség bűnével megterhelten lép az Atya elé nagypénteken, hogy engedelmességével jóvátegye az ember engedetlenségét. Középkori legenda szerint nagypénteken 3 órakor egy ember rohant föl a Kálváriára. Mire odaért Krisztus keresztjéhez, az Üdvözítő már lehajtotta fejét és kiadta lelkét. Tehetetlen fájdalmában felkiáltott: Ártatlant öltetek meg! A bűnös én vagyok! - Barabás volt. Valamennyiünknek ezzel a lelkülettel kellene a kereszt alatt állnunk: Ártatlant öltetek meg. A bűnös én vagyok! Vagy inkább a kereszt lábához térdelve így kellene imádkoznunk: Uram, az én kényelmem bújt ki a munka és kötelesség alól, és te hordtad miatta a keresztet. Én voltam gőgös és téged koronáztak tövissel. Én voltam hiú és téged gúnyoltak ki bolondruhában. Én szoktam hazudni és téged ütöttek arcul. Én voltam irigy és téged köptek le. Én szennyeztem be lelkemet szemérmetlen gondolatokkal, testemet bűnös cselekedetekkel és téged ostoroztak ólmos korbáccsal. Az én szemeim itták a bűnt és a tieid lettek nedvesek a vértől. Az én lábam járt a gonosznak útján, s a tiedet szúrták át szögekkel. Uram, én érdemeltem meg bűneim miatt a kereszt szenvedését, s mégis te viselted el helyettem.


4. Isten erejét közli számunkra

A szenvedéssel teli élethez egyedül Krisztus keresztjéből meríthetünk erőt. Ezért végzik a hívek olyan áhítattal a jelképes Keresztutat. Ezért markolta meg erősen II. János Pál is keresztben végződő pásztorbotját. Ezért szorongatja a súlyos beteg is kezében a feszületet, mert egyedül belőle árad minden szenvedő számára a béke és az erő.

Tanuljuk meg öntudatosan tisztelni Krisztus keresztjét. Valahányszor észrevesszük templomunk tornyán, vagy megpillantjuk ágyunk felett, ahányszor kezünkbe vesszük rózsafüzérünket, vagy megcsókoljuk nyakláncunkon, lángoljon fel szívünkben a hálás viszontszeretet Krisztus szent keresztje iránt.

Hajnal Róbert írását szabadon átfogalmazta Sevecsek Péter