Hosszú évtizedek után helyben, tehát a táborfalvi katolikus templomban ismét kiszolgáltatjuk a beavató szentségeket - Keresztség, Bérmálás, Oltáriszentség
A jelöltek - Szakaliné Szeder Andrea vezetésével - szeptember óta készültek arra, hogy a Bérmálás szentsége erejével hitüket felnõtt módon vallják meg. Lesz olyan is, aki nemcsak a Bérmálás szentségét, hanem a Keresztség szentségében is részesül és az Oltáriszentséget is magához veszi (elsõáldozás).
A szentségeket ünnepi szentmise keretében kiszolgáltatja Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök, 2014. június 14-én 10 órakor.
Mindenkit szeretettel várunk!
A szentségek felvételére kurzus formájában készültek, de ugyanilyen fontos a templomi közösség életében való részvétel, vagy az abba való bekapcsolódás, ami esetenként életmforma váltást is jelent.
A továbbiakban is tervezzük Táborfalván a felnõttek oktatását és a hitbe való bevezetést, amit csoportosan szoktunk gyakorolni. Csoport indítását akkor tervezzük, ha már néhány jelentkezõ összejön.
Szeretettel várjuk minden érdeklõdõ jelentkezését az alábbi címeken: +36304620991 (H-P, 9-17 óra között), [email protected]
Tájékoztató a szentségekrõl ide kattintva olvasható:
http://www.katolikus.hu/katek/kek01210.html